Kapca MTT C. 2.

2010.09.13 13:25:50
Nem volt eseménytelen az első hétem de ez általába minden pókeressel igy van aki sokat játszik.

Vasárnap kezdtem minden épkézláb tourral regeltem ami csak létezett tobeten, majd kapok egy sms-t el ne felejtsem az esti vip rebuyos versenyt ami egy satelit volt gibraltárra egy 6,3k csomaggal.

 

Ok mondom nem fogom:) Siekrült HU-ig menetelni amit majdnem egyenlő arányban kezdtünk de nagyon ügyesen elherocalloltam a zsetonomat és már nem tudtam felállni. Ez a megmozdulás sajnos kihatot az egész sassionre, ami megint csak meglepő volt mert jól szoktam kezelni már az ilyeneket érzelmileg. Sajnos ez aznap nem igy történt és több tourrol is kicsavartam magam agyatlanul.

 

Hétfőn ismét nekiültem nem igazán ment jól de ennek ellenére FT bubble-ig elkeveredtem ezt meg érzésem szerint túlagróztam. Kedden már jobban ment megpróbáltam összeszedni magam jobban játszani mint az elmúlt napokban. Ugyanis attól függetlenül, hogy nem voltam a toppon ennek ellenére voltak lehetőségeim amit jobban kellett volna kihasználnom.

 

Nos kedden az esti 20k Grt versenyen nagyon jól haladtam kb egy órán keresztül voltam cl is majd 15 főnél 3-an váltogattuk egymást. ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉSSSSSSSSSSSSSSS elmegy a net!!!!!!!! kikapcs-bekapcs, forgatom a fejem jobbra balra ,nézek bután most mi a 'fsz' lesz. Mobilnetem ami erre az estre van természetesen kölcsönadva, gyors telefon el is érem éjjel fé kettőkor elfutok érte gyorsan haza notiba bele óráknak tűnő pár perc után nem volt hajlandó felismerni a modemet a pajti közel voltam hozzá, hogy megküldöm a sarok felé de szerencsére féken tartottam magam. Pc -is megpróbáltam felismerte juhhej!! Viszont a térerő gyengesége miatt képtelen volt bármilyen kapcsolatra. Ehhhhhh. Vissza a notiba de még mindig nem érzékelte. Sajnaos aki ismer tudja, hogy nem vagyok egy műszaki zseni igy foggalmam nem volt róla miért nem működik mikor már többször is használtam ezen a gépen ezt az ezközt. A bdkrvltbsszmg krvgt!!!!!!!!! A vége 8. hely lett."super" A többi nap csak a szenvedésről szólt. Nem nagyon tudtam komoly stacket építeni ha véletlen lett akkor a 3betekre 4bet vagy allin vagy ilyen 10 alatti vpip 3 alatti 3bettel 4 beteltek. volt egy két itm ugyan de elég sok hibát is vétettem egészen egyértelmű situkban azon az elven ,hogy ez a nit is blöffölhet néha nem igaz ,hogy megint lapja van. Persze mindig volt. Szombaton végre volt pár igéretes stackem , és jobban is játszottam már.

 

ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS elmegy a net!!!!!!!! A krvltbsszmgztkrvgt!!!!!!!!!!! mobilnet persze nincs itthon megint, De ismertem egy srácot akinek tudtam,hogy van. Telefonon miután sikeresen elértem és elkértem mehetek érte. Csakhogy most meg kocsi nem volt otthon és veszedtül szakadt az eső. De kb lszrm az eső eltekertem biciklivel érte szarrá aztam de működött. a jó kis stacjeimből ami 60-70-80bb volt lett 22-30bb. Szintén 20k garin sikerült visszadupláznom magam és onnantól nagyón jól haladtam itm majd ft felé amit meg is tudtam nyerni. yessssss!!!! Ezzel jelentősen faragtam a hátrányomból ami 27.1k ról 21kra csökkent. A leaderboardon ugyan még nem szerepel a nick de profit szerint már ott lenne a helyem.

 

Ráadásul összevissza frissitik az eredményeket. Igazából az ötödik helyen 51333-tól vagyok lemaradva ennyivel de a nickjére kattintva csak 47k a profit, viszon az elsőnek meg frissitették az erdményeit szóval nem értem. Aki érti megköszönném ha felvilágositana:).

 

Ennyi erről a hétről GL mindenkinek!

KÖVESSEN MINKET
Kövesse a Póker világ eseményeit a facebookon és a twitteren.
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOK
Tobet
2011.01.13 16:18:18 Kapca MTT Challenge
Topin
2010.09.22 11:39:40 Topin Challenge 3.
plsfold4me
2010.09.22 02:53:53 NL100, QQ oop 3way 4betpot
plsfold4me
2010.09.21 05:05:33 NL50 Challange
VIDEÓ
CIMKÉK
JÁTÉKOSOK
Heskey27
Hévíz
Mooriczka
Budapest
Topin
Kaposvár
Kapca
Balatonfenyves
PlsFold4Me
Veszprém
Fisher
Veszprém
RaiseDave
Budapest
*További részletekről a Tobet.com magyar nyelvű ügyfélszolgálatánál tájékozódhat.